Bástya sportgála 2013

Szombaton december 21- én a szárhegyi Kultúrotthonban sor került a 2013-as Bástya sportgálára. Az első ilyen jellegű rendezvény a gyergyószentmiklósi Step Dance sportegyesület előadásával kezdődött, majd sor került a Bástya Díjak átadására. A díj odaítéléséről a Bástya SK vezetőbizottsága döntött és arról is, hogy minden évben megszervezik ezt a rendezvényt. Díjaztak 11 kiváló sportolót és csapatot, melyek Bástya „üveg” díjban részesültek és 52 sportoló, csapat, edző, menedzser és támogató kapott Bástya díj érmet. A közel háromórás rendezvény után a szervezők a sportcsarnok előcsarnokába hívták a résztvevőket a Torzsások Turisztikai Egyesület által készített „töltelékes káposzta” elfogyasztására. A felszolgálásban a Szárhegyi Ifjúsági Egyesület tagjai segédkeztek.

 

 

Bástya „üveg” díjban részesültek:

 

Becze Tihamér – jégkorongozó

Bartalis István – jégkorongozó

Vakaria Edit – sífutó

Dr. Simon István – terepkerékpár versenyző

Kovács Botond – labdarúgó

Domokos Csaba – motocross-enduro versenyző

Ifjúsági III.- as lány kézilabda csapat

Felnőtt férfi kézilabda csapat

Nagypályás labdarúgó csapat

Czimbalmas K. Árpád – edző, menedzser

Korpos Lajos – edző, menedzser