Bástya Sportgála 2016
- Kategória: Sportgála
- Megjelent: 2016. december 19. hétfő, 10:16
- Találatok: 1399
Szombaton, 17-én este sor került a szárhegyi sportcsarnokban a már hagyományossá vált Bástya Sportgálára. A rendezvény célja a sportolóink, edzőink és támogatóink egész évi munkájának a kiértékelése és díjazása. Köszönet jár mindenkinek, aki ebben a formában hozzájárult idén is településünk hírnevének örgegbítéséhez.
Az alábbiakban Danguly Ervin polgármester úr a sportgálára írt gondolatai olvashatók:
"Tisztelt ünneplő közösség!
Kedves sportolók!
Újra eltelt egy év, sok minden történt Szárhegy közéletében az idén, de ami a legfontosabb: elindultunk a méltóságunk visszaszerzésének az útján és dolgozunk folyamatosan továbbra is, hogy együtt maradjunk, közösen gondolkodjunk és cselekedjünk, amikor a saját sorsunkról, utódainkról van szó. - Az elmúlt félév, mindenek mellett leginkább erről szólt, azonban ma a sportolók ünnepén érdemes megemlíteni, hogy ez a műfaj, tehát a sport, a művészetekhez hasonlóan képes átlépni a kicsinyességeken, képes az embereket egy zavartalan, önfeledt állapotba terelni, ahol nincs politizálás, vagy mély sebeket szaggató sérelem. Örvendetes, hogy Szárhegyen nagyon sok sportoló és sportbarát van. Külön örömmel jelnthetem be, hogy ez az ágazat az új tanácstestület által is kiemelt figyelemben és támogatásban részesült és reményeink szerint ez a jövőben is így lesz. Az összefogás ereje talán itt mutatkozott meg a legjobban idén és ez példaértékű. Ez egy jó kiindulási pont. Így kell nekünk mindenben együtt lenni és dolgozni, példát mutatni a fiataljaink előtt.
Most az alkalom, hogy, mint jelenlegi polgármester köszönetet mondjak az elődömnek, Gábor Lászlónak az első félévben tanúsított támogatásáért, hiszen köztudottan nem kis energiát és munkát fektetetett ebbe az ágazatba. Segítségére továbbra is számítunk.
Köszönöm és hálás vagyok a Bástya Sportklub vezetőinek, szervezőinek, akik szabadidejüket nem sajnálva egész évben kitartottak a munkában. Tisztelettel gondolok az állandó támogatóinkra, civilekre, önkéntesekre, akik segítettek nagyon sok esetben. Kiemelt figyelmet érdemel, hogy összefogással, önkéntes munkával létrejött egy lelátó és egy korszerű, fűthető öltöző a futballpályán.
Köszönöm a Tanácstestület, Györffy Gábor alpolgármester hozzáállását és segítségét, hiszen az ők jóváhagyásukkal pályázati úton jelentősen tudtuk segíteni a szárhegyi sportot. Ugyanígy köszönet a Hargita Megye Önkormányzatának a támogatásért. Nagy hála a szakmai vezetőknek: Czimbalmos Kozma Árpád illetve Korpos Lajos tanár uraknak, akik rendületlenül edzik a szárhegyi gyerekeket nem kis sikerrel.
Végül hálával tartozom a szülőknek, Önöknek, mindannyiuknak, akik itt vannak, akikkel rendszeresen találkozunk a meccseken, az edzéseken, a sportrendezvényeken, akikkel közösen szurkolunk Szárhegyért, a Bástyáért, a gyerekeink egészséges jövőjéért.
Tisztelt veterán, amatőr és profi sportolóink! - Büszkék vagyunk rátok, büszkék vagyunk az eredményeitekre, hiszen nemcsak magatokért harcoltok, hanem e község becsületéért, a szülőföldetekért! Ez a legfontosabb mindannyiunk számára. Kívánok nektek továbbra is jó egészséget, kitartást és szép eredeményeket.
Adjon az Isten szebb jövőt az egész közösségünknek! Hajrá Szárhegy, hajrá Bástya!"
..............................................................................................
A 2016-os Bástya Díjasok: kézilabda- Szász Boglárka, jégkorong- Borbély Álmos, sakk- Becze László, labdarúgás- Gáspár Ernő
Bástya Külön Díj | 1 | Becze Tihamér | jégkorong | 28 | Ördög Szidónia | kézilabda |
Elismerő oklevél | 2 | Len Attila | jégkorong | 29 | Márton Szidónia | kézilabda |
3 | Köllő Csaba | jégkorong | 30 | Csergő Krisztina | kézilabda | |
4 | Ördög Tihamér | jégkorong | 31 | Len Andrea | kézilabda | |
5 | Csergő László | jégkorong | 32 | Gál Áron | jégkorongozók | |
6 | Csergő Csongor | jégkorong | 33 | Borbély Álmos | jégkorongozók | |
7 | Csergő Dávid | jégkorong | 34 | Jakab Tamás | jégkorongozók | |
8 | Becze Árpád | jégkorong | 35 | Fazakas Bence | jégkorongozók | |
9 | Györffy Gábor | jégkorong | 36 | Kozma András | jégkorongozók | |
10 | Vakaria Edit | sífutás | 37 | Csergő Noémi | jégkorongozók | |
11 | Vakaria Áron | sífutás | 38 | Máthé Mózes | jégkorongozók | |
12 | Kovács Botond | labdarúgás | 39 | Danguly Botond | jégkorongozók | |
13 | Fülöp Dávid | labdarúgás | 40 | Len Attila | jégkorongozók | |
14 | Polgár Nándor | labdarúgás | 41 | Bartis István | jégkorongozók | |
15 | Korpos Tihamér | labdarúgás | 42 | Györffy Alpár | motorsport | |
16 | Oláh Roland | labdarúgás | 43 | Becze Ernő | motorsport | |
17 | Fülöp Norbert | labdarúgás | 44 | Gáspár Szabolcs | motorsport | |
18 | Len Attila | futsal | 45 | Gáspár Domokos | motorsport | |
19 | Deák Zoltán | futsal | 46 | Fazakas Géza | lovassport | |
20 | Ráduly Barna | futsal | 47 | Fazakas Dorottya | lovassport | |
21 | Kozma Róbert | futsal | 48 | György Amanda | lovassport | |
22 | László Szabolcs | futsal | 49 | László Pál | lovassport | |
23 | Fazakas Barbara | kézilabda | 50 | Oláh Tivadar | autóverseny | |
24 | Angi Hortenzia | kézilabda | 51 | Dr. Simon István | MTB | |
25 | Sándor Krisztina | kézilabda | 52 | Molnár Zoltán | motorbíró | |
26 | Ördög Andrea | kézilabda | 53 | Portik Zsolt | focibíró | |
27 | Gáll Andrea | kézilabda | 54 | Vizoli Hunor | focibíró |
Bástya Érdemdíj | 1 | Györffy Gábor | alpolgármester |
érdem oklevél | 2 | György- Mózes József | edző - felnőtt labdarúgás |
3 | Kovács Géza | edző -U8 labdarúgás fiú |
|
4 | Korpos Lajos | edző - U12 labdarúgás fiú |
|
5 | Molnár Arnold | edző -U 15 labdarúgás fiú, lány | |
6 | Czimbalmos K. Árpád | edző - lány kézilabda | |
7 | Köllő Csaba | edző - jégkorong | |
8 | Gáspár Domokos | szervező - jégkorong | |
9 | Ördög Timea | aerobik oktató | |
10 | Divoiu Adrian | karate oktató | |
11 | Benkes Tihamér | szervező - SZKLB | |
12 | Keresztes Zsolt | szervező - MTB | |
13 | Vakaria Edit | szervező - MTB | |
14 | András László | szervező - motorsport | |
15 | Gábor László | szervező - motorsport | |
16 | Györffy Zsolt | szervező és edző - U8 labdarúgás |
Bástya Érdemdíj | 1 | Györffy Gábor | alpolgármester |
érdem oklevél | 2 | György- Mózes József | edző - felnőtt labdarúgás |
3 | Kovács Géza | edző -U8 labdarúgás | |
4 | Korpos Lajos | edző - U12 labdarúgás | |
5 | Molnár Arnold | edző -U 15 labdarúgás fiú, lány | |
6 | Czimbalmos K. Árpád | edző - lány kézilabda | |
7 | Köllő Csaba | edző - jégkorong | 8 | Gáspár Domokos | szervező jégkorong |
9 | Ördög Timea | aerobik oktató | |
10 | Divoiu Adrian | karate oktató | |
11 | Benkes Tihamér | szervező - SZKLB | |
12 | Keresztes Zsolt | szervező - MTB | |
13 | Vakaria Edit | szervező - MTB | |
14 | András László | szervező - motorsport | |
15 | Gábor László | szervező - motorsport | |
16 | Györffy Zsolt | edző - U8 foci |