Bástya Sportgála 2017
- Kategória: Sportgála
- Megjelent: 2017. december 27. szerda, 09:59
- Találatok: 1572
Szombaton este a szárhegyi Kultúrotthonbon sor került a 2017-es évi sportgálára.
Györffy Zsolt a bevezető beszédben és egyben tevékenységi beszámolóban a következőket mondta:
„Büszkén mondhatjuk, hogy Hajrá Szárhegy, Hajrá Bástya, mert ez az év a legsikeresebb éveink egyike volt. Úgy infrastrukturális megvalósítások szintjén, mint sportsikerek szintjén. Volt 3 országos bajnoki futam a motorospályán, országos szintű terepkerékpár verseny volt güdücön, kézilabdás lányaink sikert- sikerre halmoznak az országos bajnokságban, van víz, villany, kanalizálás, fűtés a labdarúgópályánk öltözőjében, asztaliteniszezőink az élről várják a januári folytatást, rendeztünk színvonalas sakk versenyt magyarországi résztvevőkkel, kicseréltük a jégkorongpályánk palánkját, több szárhegyi illetőségű versenyző ért el komoly sikereket országos és nemzetközi szinten de mindezekről részletesen halhatnak a ma esti gálánkon.
Szakosztályonkénti beszámolóink végén pedig mint minden évben oklevélben részesítjük kimagasló eredményeket elért sportolóinkat és szakvezetőinket akik egész évben dolgoznak, hogy sikereket érhessenek el és, hogy településünk, Szárhegy jó hírnevét vigyék a nagyvilágba.
De a ma este egyben a köszönetnyilvánítások estje is, hiszen támogatók, segítségek és lelkes szurkolók nélkül nem valósulhattak volna meg ezek a sikerek.
Az adományok elfogadása mellett, dolgoztunk is hiszen ebben az esztendőben 13 sikeres pályázatot bonyolítottunk le.
- 11- et a Szárhegyi Önkormányzat pályázati rendszerén melyeknek az összértéke 35.000 lej volt amit ezúton köszönünk az Önkormányzatnak.
- két pályázatunk a Hargita Megyei tanács pályázati rendszerén volt nyerő az országos Motokrossz futamokra illetve a lány kézilabda csapat országos bajnokságban való részvételére, melyeknek az összértéke 16.000 lej.
Ezeken kívül a labdarúgópályán és a jégkorongpályán végzett munkálatok anyagi részét is majdnem teljes egészében az Önkormányzat állta, a fennmaradó részt pedig a támogatóink segítségével sikerült pótolni.
A magam részéről köszönöm a klub vezetőségnek, a településünk elöljáróinak, a támogatóknak, a sportolóknak és a sportszerető szárhegyieknek, hogy részesei lehetünk ezeknek a megvalósításoknak és sportsikereknek”
Ez után Danguly Ervin polgármester Úr is megtartotta ünnepi beszédét, melyben méltatta és egyben megköszönte a hozzáállást azoknak a sportolóknak, szakvezetőknek, támogatóknak, akik tesznek a szárhegyi sportélet fejlesztésért.
A megnyitó beszédek után következtek a szakosztályonkénti beszámolók és a díjazások.
Ebben az évben a következő személyek voltak díjazva a sportgálán:
Bástya Díj |
1 |
Vieriu Dumitru |
labdarúgás |
|
üveg díj |
2 |
Szabó Dalma |
kézilabda |
|
3 |
Bartalis József |
jégkorong |
||
4 |
Csergő Tibor |
sakk |
||
5 |
Györffy Alpár |
motor |
||
Bástya Külön Díj |
1 |
Becze Tihamér |
jégkorong |
Dunaújváros-Újpest |
Elismerő oklevél |
2 |
Bartalis István |
jégkorong |
Shweninngen német I liga, válagott kapitány |
3 |
Bartalis Balázs |
jégkorong |
Edző Vaxjo Lakers svédország |
|
4 |
Csergő Dávid |
jégkorong |
Budapesti Hargitai Farkasok Amatör OB |
|
5 |
Len Attila |
jégkorong |
UdvarhelyiHokisokk |
|
6 |
Ördög Tihamér |
jégkorong |
UdvarhelyiHokisokk |
|
7 |
Csergő László |
jégkorong |
UdvarhelyiHokisokk |
|
8 |
Csergő Csongor |
jégkorong |
UdvarhelyiHokisokk |
|
9 |
Becze Árpád |
jégkorong |
UdvarhelyiHokisokk |
|
10 |
Györffy Gábor |
jégkorong |
UdvarhelyiHokisokk |
|
11 |
Ördög István |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
12 |
Gál Áron |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
13 |
Borbély Álmos |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
14 |
Jakab Tamás |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
15 |
Bartis István |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
16 |
Fazakas Bence |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
17 |
Kozma András |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
18 |
Csergő Noémi |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
19 |
Máthé Mózes |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
20 |
Danguly Botond |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
21 |
Len Attila |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
22 |
Tamás István |
jégkorong |
Gyergyói ISK |
|
23 |
Vakaria Edit |
sífutás, MTB |
CSAM Bucegi Predeal |
|
24 |
Vakaria Áron |
sífutás |
Gyergyói ISK |
|
25 |
Tamás László Hunor |
labdarúgás |
Balmazújváros NBI |
|
26 |
Kovács Botond |
labdarúgás |
Salgotarján NBIII |
|
27 |
Fülöp Dávid |
labdarúgás |
FK Csíkszereda |
|
28 |
Szabó Hunor |
labdarúgás |
Goldball FC nagyp NBIII, FTC futsal NBI |
|
29 |
Polgár Nándor |
futsal |
Inter Gyergyó |
|
30 |
Len Attila |
futsal |
Inter Gyergyó |
|
31 |
Deák Zoltán |
futsal |
Inter Gyergyó |
|
32 |
Ráduly Barna |
futsal |
Inter Gyergyó |
|
33 |
Kozma Róbert |
futsal |
Inter Gyergyó |
|
34 |
Angi László |
futsal |
Inter Gyergyó |
|
35 |
Fazakas Barbara |
kézilabda |
Győri ETO |
|
36 |
Angi Hortenzia |
kézilabda |
Mosonmagyaróvár |
|
37 |
Ördög Andrea |
kézilabda |
Székelyudvarhely |
|
38 |
Ördög Szidónia |
kézilabda |
Brassói Corona SK |
|
39 |
Gáll Andrea |
kézilabda |
Medgyesi ISK |
|
40 |
Szász Boglár |
kézilabda |
Marosvásárhelyi Arena |
|
41 |
Len Ildikó |
kézilabda |
Székelyudvarhelyi ISK |
|
42 |
Becze Ernő |
motorsport |
||
43 |
Gáspár Szabolcs |
motorsport |
||
44 |
Kozma Gellért |
motorsport |
||
45 |
Fazakas Géza |
lovassport |
||
46 |
György Amanda |
lovassport |
CSM Sibiu |
|
47 |
László Pál |
lovassport |
||
48 |
Oláh Tivadar |
autóverseny |
||
49 |
Dr. Simon István |
crosstriatlon |
||
50 |
Gál Pál István |
kobudo karate |
Defensiv SE |
|
51 |
Stan Tihamér |
kobudo karate |
Defensiv SE |
|
52 |
Ferencz Anita |
kobudo karate |
Defensiv SE |
|
|
53 |
Balázs Andrea |
kobudo karate |
Defensiv SE |
54 |
Fazakas Richárd |
kobudo karate |
Defensiv SE |
|
55 |
Ferencz Huba |
sífutás |
Gyergyói ISK |
|
Bástya Érdemdíj |
1 |
Danguly Ervin |
polgármester |
|
érdem oklevél |
2 |
Györffy Gábor |
alpolgármeter |
|
3 |
György- Mózes József |
felnőtt foci |
||
4 |
Kovács Géza |
utánpotlás foci |
||
5 |
Sajgó János |
utánpotlás foci |
||
6 |
Kovács Csaba |
utánpotlás foci |
||
7 |
Korpos Lajos |
utánpotlás foci |
||
8 |
Molnár Arnold |
utánpotlás foci |
||
9 |
Czimbalmos K. Árpád |
lány kézilabda |
||
10 |
Gáspár Domokos |
szervező: halász, motor, hoki |
|
|
11 |
Ördög Timea |
aerobik |
|
|
12 |
Divoiu Adrian |
karate |
||
13 |
Benkes Tihamér |
SZKLB |
||
14 |
Keresztes Zsolt |
Szervező MTB |
||
15 |
Vakaria Edit |
Szervező MTB |
||
16 |
Gábor László |
motorsport |
||
17 |
Györffy Zsolt |
utánpotlás foci |
||
18 |
Antal Zsolt |
jegkorong |
||
19 |
Farkas Csaba |
jegkorong |
||
20 |
Daradics Csaba |
jegkorong |
||
21 |
Molnár Szabolcs |
jegkorong |
||
22 |
Csata Székely Levente |
jegkorong |
||
23 |
Elekes Darabont Hunor- Csaba |
jegkorong |
||
24 |
Barabás László |
jegkorong |
||
25 |
Csergő Hunor |
jegkorong |
|