Véget ért az országos bajnokság

Vasárnap lejátszotta utolsó mérkőzését az országos lány kézilabda bajnokság D. csoportjában csapatunk, mert a fogarasi csapat bejelentette, hogy nem fog megjelenni az utolsó fordulóban. Az utolsó előtti fordulóban Sepsiszentgyörgyön meggyőző győzelmet aratott csapatunk Gáll Anna távollétében is. Lányaink kilenc gólos különbséggel nyertek és így az ötödik helyen végeztek a bajnokságban. Sajnos a „tháliás” rendszer miatt végeztünk ebben a pozícióban, mert a győzelmek számát tekintve a harmadik helyen kellett volna végezni.

Így is nagy dicséret illeti a lányokat, mert falusi csapatként helyt álltak a nagyvárosok csapatai között.

A következő próbatétel csapatunk számára az iskolák közötti bajnokság, ahol a zónadöntőn Brassóban kell kiharcolniuk a döntőbe jutást. Bízunk benne, hogy ott is sikerül majd helyt állni és bejutni az országos döntőbe.

Kitartást és sok sikert kívánunk a továbbiakban is lányainknak és Czimbalmos K. Árpád edzőnek.

 

Sepsiszentgyörgyi ISK - Szárhegyi Bástya SK

23 - 32 ( 11 - 18 )

 

Utolsó előtti forduló

 

ACS TRANSILVANIA BRASOV 13:30 6:16 ACS CORONA 2010 BRASOV

CSM VSK CSIKSZERED MIERCUREA CIUC 28:24 10:11 CSO TRICOLORUL BREAZA

CSS FAGARAS 36:35 20:18 LPS FL. FLESERIU SEBES

 

 

Pos. Echipa Juc V E P GM GP Pts
1 ACS Corona 2010 Brasov 27 27 0 0 904 451 81
2 CSS Dinamo Brasov 27 20 0 7 814 695 63*
3 ACS Transilvania Brasov 27 18 0 9 760 630 62
4 CSS Fagaras 27 13 0 14 728 770 49*
5 Bastya Lazarea 27 19 0 8 785 690 38
6 CSS Sf. Gheorghe 27 3 2 22 538 804 34
7 LPS Fl. Fleseriu Sebes 27 16 0 11 737 695 29*
8 CSS Odorheiul Secuiesc 27 5 2 20 639 843 23
9 CSM VSK Csikszered Miercurea Ciuc 27 7 0 20 634 790 11*
10 CSO Tricolorul Breaza 27 4 2 21 515 686 10

Sima győzelem Székelyudvarhely ellen

Könnyed győzelmet aratott lány kézilabda csapatunk az országos bajnokság XVI. fordulójában. Székelyudvarhely ellen csak a különbség volt kérdéses nem a győztes kiléte. Két fordulóval a vége előtt csapatunk az V. helyen áll bajnokságban.

 

Szárhegyi Bástya SK – Székelyudvarhelyi ISK

33 – 25 ( 18 – 9)

 

További eredmények a táblázat:

 

CSS DINAMO BRASOV 26:20 15:9 ACS TRANSILVANIA BRASOV

 

CSM VSK CSIKSZERED MIERCUREA CIUC 25:30 14:13 CSS FAGARAS

 

CSO TRICOLORUL BREAZA 15:25 4:17 ACS CORONA 2010 BRASOV

 

LPS FL. FLESERIU SEBES 30:19 18:11 CSS SF. GHEORGHE

 

 

 

Pos.

Echipa

Juc

V

E

P

GM

GP

Pts

1

ACS Corona 2010 Brasov

25

25

0

0

842

424

69

2

ACS Transilvania Brasov

25

18

0

7

730

576

54

3

CSS Dinamo Brasov

25

18

0

7

738

642

51*

4

CSS Fagaras

25

12

0

13

692

725

42

5

Bastya Lazarea

25

17

0

8

743

667

34

6

LPS Fl. Fleseriu Sebes

25

15

0

10

692

659

27*

7

CSS Sf. Gheorghe

25

3

2

20

487

735

26

8

CSS Odorheiul Secuiesc

25

5

2

18

600

772

22

9

CSM VSK Csikszered Miercurea Ciuc

25

6

0

19

606

756

12

10

CSO Tricolorul Breaza

25

3

2

20

467

641

8

Vereségek a brassói csapatoktól

Két brassói ellenféllel játszott kézilabda csapatunk az elmúlt két hétvégén. Előbb hazai pályán fogadtuk a Corona együttesét, majd a Transilvania otthonában léptek pályára lányaink. Sajnos mindkét mérkőzés verséggel ért végett. Jelenleg a bajnokság ötödik helyén áll csapatunk és még hátra van három forduló.

 

XIV.forduló

Szárhegyi Bástya SK – Brassói Corona 2010 SK

23 – 34 (12 – 18 )

 

XV.forduló

Brassói Transilvania SE - Szárhegyi Bástya SK

33 – 20 ( 18 – 8 )

Táblázat:

 

Pos.

Echipa

Juc

V

E

P

GM

GP

Pts

1

ACS Corona 2010 Brasov

23

23

0

0

797

394

65

2

ACS Transilvania Brasov

24

18

0

6

710

550

54

3

CSS Dinamo Brasov

23

17

0

6

697

602

49*

4

CSS Fagaras

23

10

0

13

629

671

38

5

Bastya Lazarea

24

16

0

8

710

642

32

6

CSS Sf. Gheorghe

24

3

2

19

468

705

26

7

LPS Fl. Fleseriu Sebes

23

14

0

9

636

611

25*

8

CSS Odorheiul Secuiesc

23

4

2

17

546

713

20

9

CSM VSK Csikszered Miercurea Ciuc

24

6

0

18

581

726

12

10

CSO Tricolorul Breaza

23

3

2

18

423

583

8

Nagyarányú vereség Brassóban

Brassóban szenvedett nagyarányú vereséget lány kézilabda csapatunk az országos bajnokság 13-ik fordulójába. A Dinamó ellen csak az első félidőben tudtuk tartani a lépést, mert a második félidőben sérülés miatt Gáll Anna nem tudott pályára lépni és így a hazaiak tetemesebb előnyre tettek szert. A vége 12 gólos vereség lett.

 

 

CSS Dinamo Brasov – Szárhegyi Bástya SK

 

34 – 22 ( 15 – 13 )

 

További eredmények:

CSS SF. GHEORGHE 22:16 14:9 CSO TRICOLORUL BREAZA

ACS TRANSILVANIA BRASOV 40:22 23:14 CSM VSK CSIKSZERED MIERCUREA CIUC

CSS ODORHEIUL SECUIESC 23:25 12:12 CSS FAGARAS

ACS CORONA 2010 BRASOV 28:19 17:9 LPS FL. FLESERIU SEBES

 

Pos.

Echipa

Juc

V

E

P

GM

GP

Pts

1

ACS Corona 2010 Brasov

22

22

0

0

763

371

63

2

ACS Transilvania Brasov

22

16

0

6

643

500

50

3

CSS Dinamo Brasov

22

16

0

6

664

584

47*

4

CSS Fagaras

22

9

0

13

597

646

36

5

Bastya Lazarea

22

16

0

6

667

575

32

6

LPS Fl. Fleseriu Sebes

22

14

0

8

606

577

25*

7

CSS Sf. Gheorghe

22

2

2

18

418

649

24

8

CSS Odorheiul Secuiesc

22

4

2

16

518

681

20

9

CSM VSK Csikszered Miercurea Ciuc

22

5

0

17

525

673

10

10

CSO Tricolorul Breaza

22

3

2

17

405

550

8

 

Székelyföldi Kézilabda Akadémia

Forrás: facebook/Szárhegy Hivatal


Örömmel közöljük, hogy a Magyar Kormány jóvoltából készülőben van egy olyan rendszer, "akadémia", amely Székelyudvarhely központtal jönne létre és közvetlenül a Nemzeti Kézilabda Akadémia alá tartozna. Ez jelentős támogatást és színvonalas lehetőségeket biztosítana majd a székelyföldi kézilabdás gyerekek részére 19 éves korig (profi szakképzés, iskoláztatás, ösztöndíj, benevezési díjak bajnokságokra, kiszállási költségek, felszerelés stb.). Külön megtiszteltetés számunkra, hogy Gyergyó-medence régión belül a tehetségkutatások és edzések színhelyéül, nem véletlenül, Szárhegyet jelölték meg. Vendégeink, Fekete György, Andorka Sándor és Kiss Szilárd, a NEKA képviselői elmondták, hogy Balatonbogláron, az akadémia székhelyén, már világszínvonalú infrastruktúrával és a legmagasabb szintű szakmai felkészültséggel várják már a jelen pillanatban is a legkimagaslóbb tehetségeket.